Fogászati marketing sikereink: 2 év alatt dupla siker és rendelő bővítés

2 év alatt dupla siker és rendelő bővítés a Rosental Fogászatnál

Egy újabb fogászati marketing siker egészségügyi online marketing ügynökségünknél: 2 év alatt dupla annyi látogató, konverzió és azóta rendelő bővítés a Rosental Fogászatnál. Hogyan értük ezt el? Máris megtudhatod esettanulmányunkból! A Rosental Fogászat tulajdonosaival 2020. tavaszán találkoztunk először. Ekkor kerestek fel minket, hogy szeretnének komplex marketing szolgáltatást igénybevenni. A rendelő már rendelkezett weboldallal és némi közösségi média marketinggel, valamint Google Ads hirdetéseket is futtattak, de nem igazán teljesített jól egyik eszköz sem. 
A rendelő esetében is, először egy egészségügyi marketing auditot végeztünk el, amely során átnéztük a használt marketing eszközöket, azok teljesítményéről elemzést készítettünk és ennek megfelelően alakítottuk ki javaslatainkat, valamint a fogászat marketing stratégiáját. 
A tulajdonosok bizalmat adtak nekünk, így belekezdtünk 2020. tavaszán a közös együttműködésbe. 

Jó weboldal nélkül, nincs megfelelő alapunk a fogászati marketingben

A Rosental Fogászat ugyan rendelkezett weboldallal, az oldalon aligha voltak látogatók és technikailag sem felelt meg a keresőmotorok elvárásainak. Így munkánkat egy új weboldal megtervezésével kezdtük meg. Az egészségügyi vállalatok esetében különösen fontos a megfelelő design, az elrendezés és jól navigálhatóság, hiszen a páciensek meggyőzésére ezek az elemek kulcsfontosságúak. A Rosental esetében is ügyeltünk ezekre, így egy szép, rendezett és átláható weboldalt alakítottunk ki, megfelelően optimalizálható SEO elemekkel és technikai háttérrel. A weboldal 2020. májusában el is indult, ezzel pedig megkezdődött a fogászat marketing stratégiájának véghezvitele is. 

Fogászati marketing stratégia kivitelezés

A Rosental esetében a legfontosabb online marketing eszközünk a kereőoptimalizálás, hiszen az egészségügyben a potenciális ügyfelek elsősorban a Google-t használják panaszaik és problémáik keresésére. A fogászati SEO mellett persze, elengedhetetlen a komplex stratégia kialakítás, így a közösségi médiával és hirdetésekkel egyaránt támogatni kezdtük a rendelő marketingjét. 

A fenti ábrán láthatjuk, hogy munkánkat pontosan mikor kezdtük meg a fogászat esetében. 2020. második felétől kezdve a felhasználók száma folyamatos növekedésnek indult, amely a komplex fogászati marketing stratégiánknak és a jól működő weboldalnak volt köszönhető. A folyamatos tartalom gyártás, amely a fogászat keresőoptimalizálásban segít, és a hatékony hirdetési rendszer kialakítás, valamint az erős közösségi média jelenlét meghozta a kezdeti sikereket, még a COVID-19 időszaka alatt is. 

Látható fogászati eredmények

Ugyan, a felhasználók esetén a COVID időszaka hozott némi visszaesést az egészségügyi szolgáltatók esetén, a Rosental Fogászatnál nem hagytuk abba a munkát, amely építkezésként szolgált a további sikerek eredményeképp. 

A fenti statisztika a munkánk kezdete utáni fél évet szemlélteni (2020. június-december) összehasonlítva a 2022-es azonos időszakkal. Ezek az eredmények tökéletesen mutatják azt, hogy a kezdeti fellendülések után is folyamatosan növekedett a rendelő felhasználóinak száma. Az elsődleges csatornák között a fizetett hirdetések, az organikus forgalom és a direkt csatorna áll. A fizetett hirdetések esetén a konverziónkénti költségek jóval a kezdeti költségek alatt állnak jelenleg, azonban sokkal több érdeklődőt generálnak. A fogászati SEO növekedése is tökéletesen látszik, hiszen majdnem duplájára nőttek a találati listából érkezők száma. Továbbá a direkt csatorna pedig a Rosental Fogászat brandjének erősödését mutatja, hiszen 409%-kal több felhasználó keres közvetlenül a rendelő weboldalára. 

Megtérülés a fogászati marketingben

Milyen statisztikával láthatjuk át még biztosabban a fogászati marketing sikerét? A konverziók alakulásával. A fent leszűrt időszakok esetén a konverziók statisztikáit is megvizsgáltuk: 

Jól látható, hogy a Rosental Fogászat esetében a konverziós célteljesülések a duplájára nőttek 2 év leforgása alatt. Az online időpontkérések számai, és a telefonszámra való kattintások folyamatos növekedést generáltak a rendelő esetében, amely által sokkal több új páciens érkezett a fogászatba. Ezek az adatok tökéletes képet adnak a fogászati marketingben végzett munkánk sikeréről, amelyet a fogászat tulajdonsai is megerősítenek. Rendelőjük azóta kibővítésre került, és már a fogászati turizmus is helyet kapott az épületben, amely a külföldi páciensek bevonzására szolgál. A Rosental Fogászat csapatával továbbra is együttműködünk és segítjük munkájukat új céljaik elérésében. 

Szeretnél Te is hasonló eredményeket elérni fogászati rendelődnél/praxisodnál? Bízd ránk a páciensszerzést! Keress meg minket és kialakítjuk a számodra is eredményes fogászati marketing stratégiád!
Kérd ajánlatunkat  most!