Egészséügyi PPC optimalizálás több rendelő esetén

A PPC optimalizálása több helyszínen működő egészségügyi szolgáltatóknak

Egy hatékony PPC stratégia fenntartása bármilyen cég számára komoly kihívást jelenthet, mérettől függetlenül. A nagyobb, több tucat, vagy több száz helyszínnel rendelkező szervezeteknek azonban sajátos kihívásokkal is szembe kell nézniük.
Ezeknek a cégeknek minden helyszín sajátosságait szem előtt kell tartaniuk, beleértve a versenymezőnyt, a helyi piaci körülményeket és az üzleti célokat is. Ez csak még összetettebbé teszi az egyébként is bonyolult PPC kampányok kezelését.
Az egészségügyi PPC-vel azonban mindenképpen megéri foglalkozni, hiszen a befektetett összegek többszörösen is megtérülhetnek és jelentős üzleti növekedést eredményezhetnek.
Íme néhány hasznos tudnivaló ehhez.
Egészséügyi PPC optimalizálás több rendelő esetén

Tartsd szem előtt a megtérülési arányt

Habár a PPC az új páciensek megszerzésének gyors és eszköze lehet, jelentős marketingkiadásokkal is járhat, amelyek rövid időn belül összegyűlnek majd.
Ha azt szeretnéd, hogy az illetékes döntéshozók kellő támogatást nyújtsanak PPC kampányaidhoz, emlékeztetned kell őket, hogy a megtérülés a legfontosabb mutató, nem pedig a befektetés összege.

A helyszínek népszerűsítése egészségügyi PPC hirdetésekkel

Egy jól kialakított PPC stratégia, amely a több helyszínen működő egészségügyi szervezetek igényeit is figyelembe veszi általában hét fő lépésből áll. Egy ilyen stratégia segít összehangolni egymással a cég átfogó üzleti céljait, illetve az egyes helyszínek saját céljait.

1. Légy tisztában a kínálattal

Miután felvázoltad a cég átfogó üzleti céljait, ismerkedj meg a különálló helyszínek saját, egyedi kínálatával is. Válaszold meg az alábbi és hasonló kérdéseket:
  • Milyen speciális szakemberek dolgoznak a különböző helyszíneken?
  • Milyen új vagy sajátos szolgáltatásokat, kezeléseket, beavatkozásokat kínálnak?
  • Újítottak mostanában felszerelésükön, és érdemes lenne meghirdetni az így szerzett új lehetőségeket?

2. Azonosítsd a fő teljesítménymutatókat és a konverziókat

Ezt követően pontosan határozd meg és állítsd fontossági sorrendbe mindazt, amit szeretnél kihozni PPC költségkeretedből. A fő teljesítménymutatók (azaz a KPI-k) segítenek majd elosztani a rendelkezésedre álló összeget a különböző platformok és hirdetéstípusok között.
Ne feledd, hogy a különböző helyszínek más és más célokkal rendelkezhetnek, így könnyen lehet, hogy eltérő KPI-ket is kell majd számon tartanod ezeknél.
Gyakori egészségügyi PPC marketing KPI-k például:
  • telefonhívások
  • személyesen beérkező forgalom
  • időpontfoglalások
  • űrlapkitöltések
  • webhelyforgalom
  • e-könyvek letöltései
Azonosítsd minden helyszín főbb konverzióit és állítsd őket fontossági sorrendbe.

3. Célozd meg közönségeidet

Ezen a ponton remélhetőleg már tisztában vagy a különböző helyszínek közönségeivel (beleértve a jellemző korosztályokat, nemeket, egészségügyi igényeket stb.) Ideje tehát kiderítened, hogy hol járnak éppen a vásárlói utazásban. Ez segít olyan PPC címeket megfogalmazni, amik ténylegesen nekik szólnak és cselekvésre ösztönzik őket.
Mindemellett ajánlott kideríteni, hogy milyen kulcsszókat használnak kereséseikhez.

4. Készítsd el a hirdetések szövegét a kulcsszók alapján

Ha eredményes PPC kampányt szeretnél több helyszínnel rendelkező egészségügyi szolgáltatóként, akkor az alábbiakra kell összpontosítanod:
  • Azonosítsd az ideális kulcsszókat és hirdetési szövegeket minden helyszín számára, ügyelve persze arra, hogy a márka stílusa minden anyagban jelen legyen.
  • Használj helyi kulcsszókat a különböző helyszínek hirdetéseinek címeiben.
  • Használj hirdetéseszközöket (korábban hirdetésbővítmények) a Google Ads rendszerében, amelyekkel további információkat tüntethetsz fel a helyszíneken kínált egyedi kezelésekről és egyéb szolgáltatásokról.
  • A konzisztens stílus megtartásával megerősítheted márkád identitását és megkönnyítheted annak felismerhetőségét a páciensek számára.

5. Határozd meg a költségkeret elosztását

Egy hatékony egészségügyi PPC stratégia kialakításához hatékonyan kell felhasználnod a rendelkezésre álló költségkeretet a különböző helyszínek között. Ehhez néhány fontos kérdést kell megválaszolnod, úgymint:
  • Van egy minimum napi költségszükséglete minden helyszínnek?
  • Egyenlő arányban kell elosztani a keretet minden helyszín között?
  • Fordíthatsz nagyobb összegeket bizonyos helyszínekre, míg másokra kisebbeket?

Lényegében tehát gondolkodj el rajta, hogy hogy a legészszerűbb elosztani a keretet. 

6. Vázold fel a piaci területeket

Készíts egy térképet a helyszínek földrajzi elhelyezkedéséről, hogy lásd milyen távolságra helyezkednek el egymástól.
Ha például két vagy több helyszín viszonylag közel található, akkor meglehet, hogy érdemes összevonni őket egy közös kampány alá, amivel egyszerűsítheted PPC stratégiádat. Más helyszínek meglehet, hogy teljesen saját kampányt igényelnek majd.

7. Figyelj az időzítésre

A költségkeret leghatékonyabb felhasználása érdekében gondold át, hogy mely napokon és napszakokban lenne célszerű aktiválnod PPC kampányaidat. Ezt például A/B tesztekkel állapíthatod meg.
Figyeld meg, hogy kampányaidat csak a nyitvatartási időben, vagy azon túl, esetleg hétvégén is érdemes-e futtatnod. Melyik a költséghatékonyabb megoldás? Ezt előre nem lehet tudni, ezért lesz szükség a tesztelésre.
Ne feledd azonban, hogy habár a 24/7 futtatott kampányokkal több pácienst szerezhetsz, az egyes helyszíneknek kellő kapacitással is kell rendelkezniük, hogy fogadni tudják őket.
 
További bejegyzések